Jó reggelt Világ, megtalált a Boldogság!

2019. február 10. vasárnap reggel 7 óra van Idei évem 38:3, azaz 38 jó és 3 rossz napom volt. Ez kit érdekel? Engem mindenképpen, először is azért, mert ennek az életnek én vagyok a főszereplője, másodszor pedig azért, mert ha ebben az évben ez az arány marad, akkor...

ELÉG JÓ ANYA

szeptember 17. hétfői naplóbejegyzésem: Ez az év a kibontakozásomé. A teljességet és a bőséget élem meg. 26 év gyümölcsét, termését, végeredményét adtam a világnak. azaz, a fiú, akit szültem férfivá vált, felnőtté cseperedett, párt talált és elköltözött. Ennek már 6...

Őszinte elismerő szavak

Az alábbi sorokat “csak úgy” kaptam. Örülök, hogy azok közül, akik halljátok a hangomat, néhányan elmondjátok, mit indítanak el Bennetek az interjúk. Mennyire szükségünk van az elismerő szavakra, hogy továbbra is azok merjünk lenni, akik vagyunk, ki merjük...

Ő az igazi-színterápia párban

Az egész világ velem nevet, mert a lelkem újra repes. Megleltem végre azt az Őt, akivel felértékelem a szebb jövőt. Jelenléte ajándék számomra, érintése gyógyít és megvalósítja álmomat. Amikor felébredek, azt érzem, hogy jobb velem a világ, nyitottan fogadom azt, amit...

Légy Te is színes egyéniség!

  Kinőni a szürkeségből Kinőni a szürkeségből, ez az én nagy álmom! Problémák közt, gondok között helyem nem találom. Ez az élet rólam szóljon, ne csak mindig másról! Nevetésről, vidámságról, huncut kacagásról! Nem állok hát be a sorba, hol sok birka béget, hol az...

Összetartozunk

„Minden ember különleges és minden pillanat egyedi, pótolhatatlan és helyettesíthetetlen. Egyetlen ember, egyetlen pillanat sem különösebb a másiknál.” Neole Donald Walsch Sokszor halljuk azt, hogy egyedi, egyszeri és megismételhetetlen teremtményei vagyunk az...